Huszon-egynéhány évig koptattam körömcipőt multinacionális vállalatoknál, haladtam is szépen felfele a ranglétrán. Majd hirtelen ötlet vagy a sors keze – nem tudni – de családommal egy tanyára költöztünk, ahol a körömcipőt gumicsizmára cserélve belevetettem magam a kertészkedésbe, állattartásba. Saját termesztésű vegyszermentes zöldség gyümölcs került az asztalra, majd szilvalekvár és kecskesajt. A sort a természetes szappan folytatta, erdélyi nagymamám receptje alapján. A gyógynövények erejébe vetett hitet nagynénémtől láttam, aki majdnem minden bajra tudott egy “burján teát” főzni.
Ekkor jött az ötlet étrend-kiegészítőt és kozmetikumokat kellene készíteni. Természetesen. A természet adta alapanyagokból.
A lelkesedést, tett követte. Fiatal, lendületes, szakértő csapatot toboroztam, akik hozzám hasonlóan hisznek a természet erejében. Ebből a szenvedélyből és tudásból születtek meg a ReadyNaturally termékei.
Egy csipetnyi természet – azoknak, akik elkötelezettek a természetes iránt. Azoknak is, akik mindig is szerették volna, de sosem volt rá idejük. Azoknak is, akik eddig még nem gondoltak rá.
Dr. Varga Enikő